Komoly fejlesztésekkel operál az egerszegi Pylon Kft.

Teilen:

A technikai fejlődés és a követelmények növekedése mellett a versenyszférában fejlesztések nélkül nem lehet piacon maradni, ez különösen áll az acélszerkezet-gyártásra.

Az ágazatban működő Pylon Kft.-nél is e szempontot figyelembe véve megy a munka. A cég már 25 éve foglalkozik mobildaru-alvázak gyártásával, mellette toronyházakra telepíthető karbantartó daruk határozzák meg a termelés hagyományos profilját. Kámán János, a cég vezetője elmondta, egyre pontosabb terméket kell előállítani egyre hatékonyabban, azaz olcsóbban. Ennek feltétele, hogy a beépített alkatrészek, azok hegesztése pontos, és nagy felületi tisztaságú legyen.

– Az elmúlt időszakban elsősorban a vállalatirányítási rendszerünket kellett fejlesztenünk, aminek a hardver és a szoftver része is cserére és bővítésre szorult. A rendszer működése az ajánlatkérések beérkezésétől a rendelések feldolgozásáig, a gyártás folyamatán keresztül a pénzügyi lebonyolításig átfogja és támogatja a tevékenységünket – mondja a tavaly a tervek szerinti, 9 millió eurós árbevételt produkáló cég ügyvezetője.

 

Ezzel együtt a már a gyártásban megvalósított legjelentősebb hatékonyságfejlesztő beruházásaikat említi a cégvezető. Egyik az új festőüzem volt. Az építőipari beruházással együtt közel 100 millió forint értékű festési technológia 12 méter hosszú, 4 méter széles, a munkabiztonságnak is mindenben megfelelő festőkabinból áll, és egyúttal szárításra is alkalmas, amivel rövidíti a gyártási időt.

– Emellett folyamatosan dolgozunk a hegesztés tárgyi és személyi feltételeinek fejlesztésén, mivel a kézi hegesztést tekintjük a fő tevékenységünknek. Ehhez évenként felújítjuk a hegesztőparkunkat. Az utóbbi időszakban beszerzett gépeink már hegesztésfelügyeleti rendszerrel kiegészítve készültek. Ez a vállalatirányítási rendszerhez kapcsolódva dokumentálja, és gyűjti a hegesztés paramétereit.

A nagyon pontos alkatrészek biztosításához az előkészítésen, a daraboláson kellett javítani. A tavalyi negyedik negyedévben egy közel 90 millió forint értékű finom sugaras plazmavágó gépet állítottak üzembe. Ez az úgynevezett rotátorfejes plazmavágó térben és szögben is képes nagy pontosságú lemezvágásra. A korszerű berendezés a korábbiaknál kisebb hőbevitellel dolgozik, így az acéllemez deformációjának kockázatát minimálisra csökkenti. A decemberi próbaüzem után már a gép működésének két műszakos feltöltésén dolgoznak, és a három műszakban történő kihasználása a cél.

Forrás: https://www.zaol.hu/helyi-gazdasag/2019/01/komoly-fejlesztesekkel-operal-az-egerszegi-pylon-kft

ähnliche beiträge

Komoly fejlesztésekkel operál az egerszegi Pylon Kft.

A technikai fejlődés és a követelmények növekedése mellett a versenyszférában fejlesztések nélkül nem lehet piacon maradni, ez különösen áll az acélszerkezet-gyártásra. Az ágazatban működő Pylon Kft.-nél is e szempontot figyelembe véve megy a munka. A cég már 25 éve foglalkozik mobildaru-alvázak gyártásával, mellette toronyházakra telepíthető karbantartó daruk határozzák meg a termelés hagyományos profilját. Kámán János,

MEHR LESEN »

Bővítették az üzemet

A múlt héten történt meg a műszaki átadása annak az üzemcsarnok bővítésnek, amely a Pylon 94 Kft. telephely-bővítési pályázatának részeként valósult meg.

MEHR LESEN »
Datenschutz-Übersicht

Diese Website verwendet Cookies, damit wir dir die bestmögliche Benutzererfahrung bieten können. Cookie-Informationen werden in deinem Browser gespeichert und führen Funktionen aus, wie das Wiedererkennen von dir, wenn du auf unsere Website zurückkehrst, und hilft unserem Team zu verstehen, welche Abschnitte der Website für dich am interessantesten und nützlichsten sind.