Komoly fejlesztésekkel operál az egerszegi Pylon Kft.

Teilen:

A technikai fejlődés és a követelmények növekedése mellett a versenyszférában fejlesztések nélkül nem lehet piacon maradni, ez különösen áll az acélszerkezet-gyártásra.

Az ágazatban működő Pylon Kft.-nél is e szempontot figyelembe véve megy a munka. A cég már 25 éve foglalkozik mobildaru-alvázak gyártásával, mellette toronyházakra telepíthető karbantartó daruk határozzák meg a termelés hagyományos profilját. Kámán János, a cég vezetője elmondta, egyre pontosabb terméket kell előállítani egyre hatékonyabban, azaz olcsóbban. Ennek feltétele, hogy a beépített alkatrészek, azok hegesztése pontos, és nagy felületi tisztaságú legyen.

– Az elmúlt időszakban elsősorban a vállalatirányítási rendszerünket kellett fejlesztenünk, aminek a hardver és a szoftver része is cserére és bővítésre szorult. A rendszer működése az ajánlatkérések beérkezésétől a rendelések feldolgozásáig, a gyártás folyamatán keresztül a pénzügyi lebonyolításig átfogja és támogatja a tevékenységünket – mondja a tavaly a tervek szerinti, 9 millió eurós árbevételt produkáló cég ügyvezetője.

 

Ezzel együtt a már a gyártásban megvalósított legjelentősebb hatékonyságfejlesztő beruházásaikat említi a cégvezető. Egyik az új festőüzem volt. Az építőipari beruházással együtt közel 100 millió forint értékű festési technológia 12 méter hosszú, 4 méter széles, a munkabiztonságnak is mindenben megfelelő festőkabinból áll, és egyúttal szárításra is alkalmas, amivel rövidíti a gyártási időt.

– Emellett folyamatosan dolgozunk a hegesztés tárgyi és személyi feltételeinek fejlesztésén, mivel a kézi hegesztést tekintjük a fő tevékenységünknek. Ehhez évenként felújítjuk a hegesztőparkunkat. Az utóbbi időszakban beszerzett gépeink már hegesztésfelügyeleti rendszerrel kiegészítve készültek. Ez a vállalatirányítási rendszerhez kapcsolódva dokumentálja, és gyűjti a hegesztés paramétereit.

A nagyon pontos alkatrészek biztosításához az előkészítésen, a daraboláson kellett javítani. A tavalyi negyedik negyedévben egy közel 90 millió forint értékű finom sugaras plazmavágó gépet állítottak üzembe. Ez az úgynevezett rotátorfejes plazmavágó térben és szögben is képes nagy pontosságú lemezvágásra. A korszerű berendezés a korábbiaknál kisebb hőbevitellel dolgozik, így az acéllemez deformációjának kockázatát minimálisra csökkenti. A decemberi próbaüzem után már a gép működésének két műszakos feltöltésén dolgoznak, és a három műszakban történő kihasználása a cél.

Forrás: https://www.zaol.hu/helyi-gazdasag/2019/01/komoly-fejlesztesekkel-operal-az-egerszegi-pylon-kft

ähnliche beiträge

Bővítették az üzemet

A múlt héten történt meg a műszaki átadása annak az üzemcsarnok bővítésnek, amely a Pylon 94 Kft. telephely-bővítési pályázatának részeként valósult meg.

MEHR LESEN »

Látogatás a Pylon-94 Kft. üzemébe

A Szakkollégium 2021. május 21-én Zalaegerszegre látogatott a Pylon-94 Kft. üzemébe. Nagy örömünkre szolgált, hogy a régóta tervezett látogatás megvalósult, hiszen ilyen messzire nem egyszerű egy utazást megszervezni. Az eseményen 9 tagunk vett részt. Ez a szám jónak mondható, hiszen ebben az időben az egyetem távoktatás rendszerében működött, a hallgatók jelentős része pedig otthon volt.

MEHR LESEN »