30 éves jubileumát ünnepli a Pylon-94 Kft.

Megosztás:

Különleges évfordulót ért el idén a Pylon-94 Gép- és Acélszerkezetgyártó Kft., amely 2024-ben ünnepli alapításának 30. évét. A cég 1994. augusztus 12-én jött létre és azóta számos új létesítménnyel, fejlesztéssel bővítette termelési kapacitását. Az elmúlt három évtized alatt új daraboló üzemcsarnokot, festő-szerelőműhelyt, gémgyártó üzemcsarnokot, irodaházat és festőkabint létesített. Raktár, daraboló – és előkészítő üzemük további bővítésével termelési területük elnyerte mai formáját, a közel 13.000 m2-t.

A cég különösen büszke arra, hogy termékei a világ minden tájára eljutnak. Ezek között van néhány világviszonylatban is kiemelkedő épület, melyekre karbantartó berendezést építettek:

  • Las Vegas-i MSG Sphere, amely a világ legnagyobb gömb alakú épülete,
  • a Shanghai Tower, a világ harmadik legmagasabb épülete (632 méter),
  • valamint az Elit Residence Dubajban, a világ kilencedik legmagasabb lakóépülete a maga 381 méterével és 87 emeletével.

Nem csak a nemzetközi piacon értek el sikereket, hanem hazai és belső rekordokat is felállítottak:

  • A Pylon-94 Kft. volt az első Magyarországon, amely tanúsítást szerzett S1100-as anyagminőség hegesztésére.
  • Eddigi legnagyobb projektjük a Sydney Harbour Bridge felújításához szükséges acélszerkezetek gyártása volt.
  • Legnagyobb kiszállított termékükként egy 24 méter átmérőjű gyűrűt (darupályát) tartanak számon.
  • A jelenleg gyártott legnagyobb hegesztett acélszerkezetük az önjáró konténerszállító alváz (CT60B), amely több mint 14,5 méter hosszú, 3 méter széles, kicsit több mint 2 méter magas és 12,5 tonna súlyú.
  • Az eddig kiszállított nehézteher-szállító alvázak (összesen 2 146 tengely) összteherbírása pedig eléri a 96 570 tonnát.

Szakmai és technológiai fejlesztések mellett nagy hangsúlyt fektetnek a társadalmi szerepvállalásukra is.  Működésük alatt több mint 130 tanuló – köztük szakmunkás tanulók (hegesztők, lakatosok és forgácsolók) és egyetemisták – gyakorlati képzésében vettek részt. Az egészségügy, a kultúra és a civilszervezetek támogatása is többször napi rendre kerül: többek között jótékonysági napokon való részvételükkel, a Kvártélyházi Színház és a JazzSzerda, valamint a zalaegerszegi adventi vásár támogatásával.

Ezt a különleges évfordulót a cég dolgozói közösen ünnepelték meg egy csapatépítő nap keretein belül, ahol finom ebéd, születésnapi torta és pezsgővel történő koccintás is helyet kapott. A jó hangulatról Debrei Zsuzsanna és Bot Gábor fantasztikus fellépése, valamint Bogdán Sándor kolléga szórakoztató zenés műsora gondoskodott. A résztvevők változatos programokon vehettek részt: focibajnokság, csocsó- és főzőverseny, valamint sörivó verseny színesítette a napot, ahol a dolgozók megmutathatták tehetségüket és rátermettségüket.

 

A Pylon-94 Kft. büszkén tekint vissza az elmúlt három évtizedre, és bizakodóan néz a jövő elé, hiszen célja, hogy továbbra is fontos szereplője legyen a nemzetközi gép- és acélszerkezet-gyártás piacának a minőség és a megbízhatóság jegyében.

További hírek

Pylon-94 Kft.: Törékenyek maradnak az exportpiacok

A gyorsan növekedő középvállalkozások közé tartozik a rendkívül széles termékskálájú, főképp daruk és egyéb gépek részeit és acélszerkezeteket gyártó zalaegerszegi Pylon-94 Kft. Az áru zöme exportra megy, főleg német nyelvterületre, ezért a járvány nagy sokkot okozott. Rugalmasabb kormányzati támogatási rendszer jelentene mentőövet – mondta Kámán János tulajdonos, ügyvezető igazgató. A 180 embert alkalmazó cég árbevétele

ÉRDEKEL »